KRITIKÁK
HÜMMÖGŐ
Akönyvet jó kézbe venni: négyszögletes mesealbumalak, narancs fedlap, felcímek képregényes betűtípusban. Bár Elek Lívia mesekönyvbe illő rajzai filmszerű grafikai háttérben jelennek meg, nem a disneys cukorszirupba mártott sztaniol köszön vissza. A kötet tarka színvilága biztos ízléssel üt el a mesepolcok kínálatától, de ettől senki ne rettenjen meg, mert a szöveg szintén. Először is néhány alapismérvnek hitt feltétel teljesül: a Hümmögő nem nélkülözi a fantáziát, tud mesélni, nem nézi értelmi fogyatékosnak a gyereket, és gondosan megrajzolt világot teremt. Egy csomó jó hagyományt követ, a névadás ihletettsége az egyik. Empilla, Szilencium vagy Dezin Ficiál nem marad le Téglagyári Megálló mögött, az se baj, hogy a Csenevész Erdőről rögtön a négyszögletű kerek jut eszünkbe. Lugosi nem zavartatja magát, olykor direkte kiköszön az elődöknek: a költőpályázat, amire négysoros reklámvers készül a csipkebogyó jobb értékesítése érdekében, laudáció Lázár Ervinnek. A történetvezetés sem bukdácsol, a darabból árad a derű és a mesélőkedv. Némi kételyünk csak a főhősök miatt támad: egy sirály, egy mókuslány, egy zsiráf és egy azonosíthatatlan apró, zöld értelmiségi állat szerfölötti barátsága talán többet is megengedne, mint hogy mindig egyet érezzenek és akarjanak, mint a négy muskétás. Hiányzik a honi meseirodalomban népszerű dekadens hős, bár Bogumil zsiráfban szemernyi fellelhető Dömdödömből. A konfliktusok forrása kívülről jön, a kegyetlen állatkert-igazgató vagy egy vérengző oroszlán képében. Sehol egy kis romboló deviancia a jótét lelkekben. Az okoskodó troubleshooter Hümmögő vagy a végtelenül hiú Empilla sosem fizet rá gyarlóságára, utóbbi büszkeségét, lompos vörös farkát áldozza be egy barterba, cserébe orvosságot kap katicanáthára, persze hogy végül megdicsőül. A történet regényszerűen szövevényes, és Lugosi sok gondot fordít arra, hogy a szálakat elvarrja. De gondoljunk bele: mit kezdett volna Csukás Süsüvel, ha nem egyke, és megvan mind a 12 feje? Az írónőnek nincs könnyű dolga. Peppinó sirály szeretné viszontlátni elveszett családját, és a skótkockás pokkavák teljes nemzetségét meg kell menteni az árvíztől. A főhősök különböző méretű kavarásokra kényszerülnek; a történet rajzfilmre termett.
Lugosi korszerű mesekönyvet írt, nem tabu a mobilozó, internetező világ. Született optimista: a valóba is belelátja a csodásat, miközben szolidan, anyai szívvel didaktizáló csak. A kacúros pelyvahordófelfújtat és a gyalogbodzagombócot vízimentaöntettel az hívhatta életre, hogy normális gyerek önszántából nem eszik spenótot, de ilyen mókákkal bepalizható. A szülők erszénye és a kritikus kedvére szavazhat, vagy felnőttesen kikérheti magának, hogy nem csak gyerekmese, de a siker azon múlik, hogy a kölykök végül rájárnak-e vagy sem.
Bogár Zsolt
AJVÉ
„Együltében Agatha Christie-t olvas az ember, meg Chandlert. Meg Lugosi Viktóriát. Bizony őt. Egyvégtében. Ki ez az asszony? Honnan jött? Csak úgy kipattant Zeusz homlokából? Méghozzá teljes fegyverzetben? Nem semmi. Ezenkívül ott van rajta a múzsa csókja. A homlokán. A múzsa csókja vagy az örökkévalóé?
Jancsó Miklós „
" Egy család élete a hatvanas években, Budapesten,egy kislány szemével nézve – csakhogy ez nem akármilyen kislány! Nagyon érzékeny, megvesztegethetetlenül őszinte, ugyanakkor teli van megértéssel és szeretettel. A figurák nagyszerűek, szeretni valóak és elviselhetetlenek, mintha csak a saját családtagjaink lennének... Pontos, bátor, mulatságos és megrendítő. – nagyszerű olvasmány"
Rakovszky Zsuzsa
„Régen találkozhattunk ennyi beleérzéssel, ilyen kifinomult pasztellszínekkel megfestett., ennyi szeretettel ábrázolt alakkal. Esterházy Péter hatalmas családi tablója a Harmonia Caelestis impozáns apaportréja, Vámos Miklós regényeinek anya- és apafigurája mellé – a művészi ábrázolás összehasonlítása nélkül – odaállíthatjuk az Ajvé szinte mitikussá, a jiddise mame archetípusává váló nagymama alakját”...
„Nem nehéz megjósolni, az Ajvé nagy siker lesz. Született egy átütő tehetséggel megírt, szeretni való könyv. Aki olyan könnyedén, elegánsan fogalmaz, mint Lugosi, aki olyan mondatokat tud leírni, hogy „A Gabi nagymamája ugyanis teljesen drapp, és ha az ember nem figyel nagyon oda, észre sem veszi, hogy hol végződik a mama és hol kezdődik a kötés” – nos az még sok meglepetésre képes.”
Magyar Hírlap
„...Az erények szépen benne vannak: a megélt személyesség, a spontánnak tetsző dramaturgia, a hiteles referencialitás. Ismerős a Kádár-kor főzelékszagú levegője. Ismerősen pontos az egész szómúzeum: az umberufen, a nejlondzsörzé, az ajvéból jelentik, a stanecli és a becsinált, a feccölt és a gejl. A kötet legfőbb erényének titka az ötven centiméter, amivel a gyerek horizontja a felnőtté alatt húzódik. Onnan, közelebbről, jobban látszanak a világ finom részletei és a regény autenticitásának éppen ezek a kevés vonallal rajzolt részletei a garanciái.”
Magyar Narancs
„Kiapadhatatlan mesélőkedvvel rakja össze szemünk előtt gyermekkora tükörcserepeit. Azokat a szinte tapinthatatlan, finom észleléseket, a világra ébredés apró mozzanatait, amelyekre visszaemlékezni csak keveseknek adatik meg.”
Nők Lapja
„Lugosi Viktória kivételes együttérzéssel tekint szereplőire. Könyvében minden embernek, és az élet minden kelléknek, még a lyukas nejlonharsinyának is joga van létezéshez. Ritka, becses üzenet ez – s ezért lehet, hogy a regénybeli Berekfa utcai lakásból nem csak a múltra és a korabeli Budapest miliőjére, de egy szebbnek remélt jövő felé is tágas kilátás nyílik.”...
Mindig újra elágazó, majd összesimuló történetfolyondár ez a regény. A könyv legszebb vonulatát mégis a tárgyak rajzolják ki. Ahogy az embereknek, úgy ezeknek is egyedi és megismételhetetlen történetük van. Sokat látott a félévszázados párna, külön életet él az érzelmi okokból áthúzott bocifotel, mesélhetne a „nem, nem soha” felirat az érseki gimnáziumba járt Dodó füzetein, története van a Veresnél a lúdlábnak, sőt, a Kelemen amerikás rózsaszín babáinak is.
Kritika
„Elbűvölő humor”
Népszava
VÁNDORHOMÁR
Remekül elmesélt epizódok, ügyesen megrajzolt, gazdag portrék. Érdekes arcok, helyszínek. Érezni a kuglóf illatát, ahogy a nagybani piac rothadó zöldségleveleinek a szagát is. A szöveg egyik legnagyobb erénye a láttatás.
Lugosi Viktória kötetét érdemes elolvasni. Lassan. Történetenként. Mert mindannyiunknak ismerős, olykor fájdalmas pontokat érint. Az anya-gyerek kapcsolat, a feltétlen szeretet, a bizalom és a bizalomvesztés kérdését. A felelősség, a kiüresedő kapcsolatok, a felemelkedés iránti vágy, a törekvés, a megalkuvás problémáját. A kötőanyag
méltóság megőrzése illetve elvesztése.
Revizor
„Lugosi Viktória remekül tud mesélni, szálakat bogozni és kioldani, könyve tele van jó történetekkel. A történetmondáshoz figurák tartoznak, akik éppen jó arányban ismerősek is, akikhez hasonlókkal már találkoztunk, de csak hasonlókkal, mert mindegyik alakban van valami meglepő és elgondolkodtató, valami csavar, amiből tanulunk valamit arról, hogy miképpen is zajlik az élet. Ehhez pedig életismeret kell, sokféle tudás, nemcsak a lélekről, hanem sok minden egyébről, mesterségekről, szakmákról, üzletről, a város különb-különb részeiről, külföldi utakról, jómódról és szegénységről, divatokról, sznobizmusról, lakásberendezésekről, az elmúlt évtizedek magyar életéről.”
Radnóti Sándor
A Vándorhomár a lecsúszástörténetek könyve. Persze sokkal több ennél, de nem könnyű megmondani, hogy mitől olyan megrázóak azok az élettörténetek, amikből összeáll a könyv. Talán attól, hogy viszontlátjuk bennük önmagunkat és családtagjainkat, hogy olyan közeliek és ismerősek a sorsok, amiket megrajzolt.
Könyves.blog
Szinte magam előtt láttam a kor tipikus tárgyait, embereit, sőt még azt a bizonyos illatot is érezni véltem, a Félelem illatát. Minden egyes résznél sikerült ismét megdöbbentenie.
Könyvlelő
Semmi extra, csak szimplán egyszerűen nagyszerű, amikor a legapróbb és a leghétköznapibb dolgokat is úgy tudja a szerző leírni, hogy az olvasót csak méginkább érdekelje, hogy merre halad a történet.
Teklakönyvei
Tulajdonképpen mindannyian ismerhetünk egy-egy vándorhomárt. Ki-ki a maga módján, pontosan jól tudja, milyen érzés kirekesztettnek lenni. Szorongani egy korszakon át. Egy életen át. Várni és csak várni...
A fejezetek zárása zseniális, az utolsó mondat felteszi az i-re a pontot, az olvasó meg csak néz maga elé, hogy most akkor mi történik... (történt).
Tükör és irodalom